HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Sziget: Európa legjobb fesztiválja
2012.09.03.

Gerendai Károly a Privátbankárnak adott hosszú interjújában részletesen beszélt a Sziget kft. tulajdonrészének visszavásárlásáról. Szerencssen lezárult a fesztiválszezon és augusztus utolsó napján megérkezett a hitel, amely a 677 milliós visszavételi ár 75 %-át tette ki, s 5 évre szól. Ez azt is jelenti, hogy mostantól kényszerpályán vannak, nagyon jól kell teljesíteniük rendezvényeiknek, minimalizálniuk kell a kockázatokat, hiszen a Sziget fesztivál és a többi rendezvény nyereségéből szeretnénk majd visszafizetni a hitelt.  
    Az idei Szigeten a tavalyinál kicsit kevesebben voltak, s bár csökkent a hetijegyek eladása, de növekedett a drágább napijegyeké. A 7 %-os áremelkedés mellett segített az is, hogy július közepén a fesztiválok jegyárainak az áfája átkerült a 27 %-ból a 18 %-osba, így a  július 19 után eladott jegyek után ennyivel kevesebbet kellett befizetni a költségvetésbe. Ez a könnyítés az idén sajnos még nem vonatkozott a Sziget Kft-hez tartozó korábbi VOLT Fesztiválra vagy a Balaton Soundra.
    Az idén a szponzori bevételek alacsonyabbak voltak, mert a főszponzoruk kiszállt. A tavalyi össz-szponzori bevétel a teljes költségvetés 21-22 százalékát fedezte, míg idén ez lement 17 százalékra, vagyis arányában mintegy öt százalékos bevételcsökkenés volt a reklámbevételek visszaesése miatt. Ezt szerencsére két dolog ellensúlyozni tudta, egyfelől a növekvő jegybevétel, másfelől pedig a vendéglátásból származó bevételek, amik szintén növekedtek. A kártyás fizetési rendszer révén már pontos képet kaptak arról, hogy egy-egy kereskedő milyen forgalmat bonyolít. Azt eddig is látták, hogy a rendezvény központi nagykeréből kiszolgált kereskedők hogyan működtek, velük eddig is százalékos alapon tudtunk elszámolni, de most végre azt is átláttuk, hogy a póló-, a hotdog, vagy a csecsebecse árus mekkora forgalmat produkál. Sok esetben újratárgyalták a bérleti díjakat, mert érzékelhető volt, hogy van aki még bőven elbír növelést, volt akiktől pedig alacsonyabb összeget kértek, mert látták, hogy nagyon ki vannak már feszítve. Sok kereskedővel hajlandóak voltak a forgalmához képest megállapított százalékos bérleti díjban megegyezni. Így az üzletmenet döntötte el, hogy végül ki mennyit fizet. A végén tehát nőttek a kereskedelmi bevételek, ami fontos előrelépés.
    Gerendai hangoztatta: érdekes módon Közép-Kelet Európában két ország van, ahol igazán jelentős a fesztivál élet, Magyarországon, illetve Ausztriában. Ezen a két piacon mind mennyiségében, mind méreteiben sokkal jelentősebb a kínálat, mint a régió egyéb országaiban. A környező országokban is sok a próbálkozás, némelyik sikeres is (lásd. Szerbiában az Exit Fesztivál vagy Szlovákiában a Pohoda), de összességében sokkal kisebb a fesztivál kínálat. Érdekes, hogy olyan kis piacokon, mint a magyar, vagy az osztrák évente 4-5, nemzetközileg is jegyzett, komoly fesztivál és további 15-20 kisebb rendezvény életben tudott maradni. Míg az olyan nagy lélekszámú országokban, mint Lengyelország, vagy Románia, nos, ott csak elvétve vannak a mieinkhez hasonló kaliberű rendezvények. A kétszer ekkora román piacon például az általunk felfuttatott Félsziget Fesztivál, ami itthon nem férne bele az első 5-be, számít jelenleg a legjelentősebb eseménynek. Ugyanakkor mára már egyértelműen túltelítődött a hazai piac is, szerintem jelentős letisztulás várható, hiszen a kínálat jelentősen meghaladja az ország lehetőségeit. Ezért hangoztatom, hogy nekünk nem a hazai kínálatot kell bővíteni, hanem a nálunk felhalmozódott tudást és kapcsolati tőkét kéne a környező országokban kamatoztatni. A horvát fesztivál megrendezésének terve évek óta napirenden van, de mindig valami közbejött. Hol a partner nem bizonyult megfelelőnek, hol a helyszínt nem találtuk ideálisnak. Tavaly ugyan végre összeálltak már a dolgok, lett jó partner és helyszín is, viszont veszteséggel zártunk, nem maradtak tartalékaink, így nem tudtunk miből belevágni a horvát fesztivál megszervezésébe. Már régen meg kellett volna csinálnunk az elsőt, mert minél tovább húzzuk, annál nehezebb lesz betörni arra a piacra. Az elmúlt két évben látványos a fejlődés, egyre több és jobb rendezvény található Horvátországban, de most még lenne ott keresnivalónk. Bár nem tettem le erről a tervről, de az igazság az, hogy a Sziget kft. tulajdonrészének visszavásárlása után most elsősorban a hitel visszafizetésre kell koncentrálnunk és nem szabad túlzott kockázatokat magunkra vállalnunk.
    Óriási sikert aratott a Sziget élő közvetítése a YouTube-on. Ez volt az első rendezvény, amit a YouTube élőben közvetített Magyarországról, és megtekintéseinek száma máris felülmúlta a négymilliót, amivel a YouTube-on bejutott a legnépszerűbb európai zenei események közé. Mindez még csak a kezdet, - közölte Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube felelőse. Mint mondta, most azon dolgoznak, hogy a Magyarországra hangolt YouTube az élőzene első számú színterévé váljék. Szeretnének lehetőséget adni a hazai előadóknak, rendezvényeknek hogy az egész világ előtt bemutatkozzanak, teret adni minden olyan nemzetközi kezdeményezésnek, mely szólni kíván a Magyarországon élőkhöz is. (Forrás: Privátbankár, 2012.09.03. és Infovilag.hu, 2012.08.15.)