HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Pánik a Váci Vigalomban a hatalmas vihar miatt
2012.07.30.

Július utolsó vasárnapján több ezren szórakoztak a 20. Váci Világi Vigalom szabadtéri rendezvényein, amikor este vihar csapott le a városra. A helyiek ekkora pusztítást még nem láttak, a fákat tövestül csavarta ki a szél, ágak, gallyak és szemét hever az utcákon. A rendezvényt sok résztvevő szerint csak késve állították le, az egyik szemtanú szerint a vihar már javában tombolt, ennek ellenére még a körhintán sikítoztak az emberek. Fördős Attila polgármester ezzel szemben hangsúlyozta, mivel nyolc órakor érzékelhető volt, hogy a villámlás felerősödik, és jön a vihar, 20 óra 10 perckor utasítást adott a rendezvény főszervezőjének a program teljes leállítására. hétfői sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a főtéren azonnal végrehajtották a rendelkezését, de például a Duna-parti Kárpátia koncertet nem szakították félbe. Szerinte ez a hozzávetőleges 8-10 perces késedelmesség később bonyodalmakat okozott. Szerinte ez a hozzávetőleges 8-10 perces késedelmesség később bonyodalmakat okozott. A polgármester érthetetlennek nevezte azt, hogy a nézősereg egy része nem ment azonnal haza, pedig korábban minden rendezvény színpadán értesítették a nézőket, hogy vihar várható. Kiss Zsolt önkormányzati képviselő, aki szintén ott volt a vihar kitörésének idején, közölte: csak könnyebb sérültek voltak, s inkább a tömeghisztéria és az emberek menekítése okozott gondot. Többen a háromnapos vigalom alkalmából felállított sátrakba menekültek, ám amikor azok recsegni-ropogni kezdtek, azokat szinte mindenki pánikszerűen elhagyta. A kiürítés ugyan nem volt zökkenőmentes, de nagyon jól szervezetten zajlott, még a templomokat is megnyitották. Rendőrök, biztonsági őrök tucatjai segítették, hogy a több ezer ember biztonságban hagyhassa el a helyszínt, amely a vihar elvonulása után "katasztrófa sújtotta helynek" nézett ki. 
    Egy, a Duna-parti korzón áruló kézműves elmondta, senki sem szólt sem az árusoknak, sem pedig a vendégeknek, hogy készüljenek fel, mert vihar közeledik. A neve elhallgatását kérő férfi szerint vannak "kulturált módjai" annak, hogy egy tömegrendezvényen, fesztiválon vagy vásáron figyelmeztessék a résztvevőket, Vácon azonban ez nem történt meg. "A 2006. augusztus 20-i szerencsétlenség óta a legtöbb vásárban, ahol megfordultam a vihar előtt szóltak, és írásban kellett nyilatkozni róla, hogy a saját felelősségünkre maradunk a területen" - mondta az árus. "Vácon senkinek egy fél szóval nem mondták, hogy veszély van és narancssárga riasztás" - tette hozzá. (Forrás: Origo, MTI, 2012.07.29-30.)