HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
A rendezvényszervező cégek megrendelései 40-50 %-kal csökkenhetnek...
2009.02.27.

A MaReSz alelnöke szerint az ügynökségeknek még a piaci átlagnál is nagyobb arányban eshet vissza a forgalmuk. A rendezvényes cégek közül lesznek olyanok, amelyek teljesen elveszítik a forgalmukat, mert olyan ügyfeleik vannak, akik teljesen visszafogták ez irányú kiadásaikat. De lehetnek olyanok is, amelyek megerősödnek, mert mások elől képesek elhozni a megrendelőket, vagy azért, mert ügyfélkörük pont azokból kerül ki, akik a válság ellenére az erős kommunikáció mellett döntöttek. Az első pozitív változások 2011-re várhatók, azután viszont komoly fellendülésre lehet készülni. Aki kibírja ezt az egy-két évet és ez idő alatt megtartja a piacát, az később akár növekedni is tud. A válság letisztulást is jelent. A nagyobb harc az árak lenyomását eredményezi, a cégek árrései csökkennek. Vagyis a rendezvényszervező cégeknél is komoly elbocsátások várhatók, a munkaerőpiacon az ilyen szakemberekből erős kínálat lesz, ez pedig megfogja a béreket.

A MaReSz főként piacvédelmi feladatait kívánja megerősíteni, s ezért egyfajta minőségvédelem- és minőséggaranciát vezetnek be, hogy a tagság egyfajta védjegyet jelentsen a megrendelőknek. Sajnos ez a rendszer még nem készült el, pedig a minősített szolgáltatóknak sokkal jobb piaci megjelenést tudnának biztosítani. Azok a cégek, amelyek egyébként is visszavettek a kommunikációs kiadásaikból, valószínűleg nagymértékben lefaragják a támogatói pénzeket is. A különböző sportrendezvények és kulturális fesztiválok csak kisebb számú és kisebb költségvetésű megrendezésére számítunk, ami egyfajta minőségcsökkenéshez és ezzel együtt az idegenforgalom mérséklődéséhez vezet. A céges rendezvényeken belül egyfajta átrendeződés indul meg a célok tekintetében. A reprezentációs, kirakatrendezvények helyett az információs és válságkezelő rendezvények iránti kereslet nőhet. Minél nagyobb egy cég, annál több emberrel kell megértetni a helyzetet, annál több fórumon kell kapcsolatot teremteni a dolgozókkal. A kommunikációnak a rendezvény a leghatékonyabb módja, a céges szintű válságkonferenciák száma vélhetően emelkedik. Már most is tele vannak az újságok a különböző válságkommunikációs és túlélő stratégiák megismertetésére alkalmas konferenciákkal, és mivel ezeket az ismereteket mindenki el akarja sajátítani, ezen a téren fellendülés várható.
Nagy Gábor hangoztatta: az egyetlen pozitívum az, hogy rendezvény az összes többi kommunikációs területhez képest az egyik leghatékonyabb eszközzé válik - kiemelten a cég-cég kommunikációt tekintve -, ennek révén olyan kapcsolatba kerülnek emberek, amelyek nélkülözhetetlenek seregnyi üzletágban, hírlevelekkel és hirdetésekkel ez nem kiváltható. Vélhetően sok olyan marketingmenedzser lesz, aki felismeri, hogy egy rendezvénnyel kiemelkedő eredményeket lehet elérni. Ennek a hatékonysága a költségeihez képest sokkal nagyobb, mint más kommunikációs eszköznek. Remélik és ajánlják is a cégeknek, hogy ismerjék fel ezt, és ennek megfelelően építsék fel a kommunikációjukat. Az is pozitívum lehet, ha a manapság viszonylagos bizonytalanságban és egyfajta pánikban élő munkatársakat egyszerűbb keretek között tető alá hozott, de a céghez méltó rendezvényen nyugtatják meg és ezzel ösztönzik hatékonyabb munkavégzésre. A fejenként néhány ezer forintos ráfordítás vélhetően egyetlen munkatárs helyét se menthetné meg, viszont sokkal nagyobb a haszna az átadott információk tekintetében, egyfajta megbecsülést sugározva. A rendezvény ilyen esetben is használható és jó kommunikációs eszköz. (Forrás: Napi.online, 2009.02.25.)