HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
100.000 néző a Nemzeti Vágtán
2009.06.04.

Pünkösd vasárnap az előfutamokat, hétfőn a döntőket rendezték a homokkal felszórt pályán a Hősök terén. Elállt az eső, mely vasárnap sokakat otthon marasztott. A lovak is jobban jártak, a kolbász és a slambuc is kapósabb tud lenni, ha nem kell esernyő alatt kucorognunk. A Nemzeti vágta Geszti Péter ötlete. A hazai showbiz ismert alakjának elgondolása bejött, amikor a ló és a hagyományok köré építette a nagyvárosi szórakoztató projektet. Az étellel-itallal tarkított többnapos rendezvény már tavaly is sokak érdeklődését fölkeltette, a benne rejlő játéklehetőségre fogékonynak mutatkozik a publikum. A lóversenyre - ez a tulajdonképpeni Nemzeti vágta - települések nevezhetnek Magyarországról és a határon túlról. 2009-ben 92 település aspirált. Mindegyikük "futtat" egy lovat s lovast, s az előfutamokból kerül ki a hat döntős. Az idei vágtán Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Litér, Esztergom és Bácsalmás küzdötte magát föl a főtáblára. A Szerencsejáték Zrt. 52 millió forinttal támogatta a lovasokat - ebből vitt el Bácsalmásra 30-at a bajnok. A településeknek a lóversenyen való részvétel mellett arra is lehetőségük volt, hogy kicsiny pavilonokban megmutassák magukat, s végső soron barátkozhassanak Pesten. A régiók emellett tájjelegű ételekkel rukkoltak elő. Ez azért jó, mert miközben nyakig merülünk a válságba, azt lehetett látni, hogy a töki pompos - kenyérlángos szalonnadarabokkal és tejföllel - elképesztő léptekkel halad a nemzeti magaslatok meghódítására. A futamokat megnézni a helyszínen amúgy nem lehetett. A belső tér hamar megtelt, kívülről pedig az egyik főszponzor posztereitől nem lehetett látni. Hallani viszont mindent jól lehetett. Enni és nyerni hagyni - nagyjából erre gondolt az ember, mikor a műsorvezető lelkendezve közvetítette a Bucinak nevezett Stohl András jótékonyságifutam-győzelmét. És nem volt értelme dühöngeni amiatt, hogy a házisajtot aranyárban mérték. Mégiscsak a nemzet megmaradása a tét. (Népszabadság, 2009.06.02, www.vagta.hu)