HÍREK->Archívum

Szakmai hírek Kulturális és egyéb hírek Keresés a hírekben

 
Miskolci kocsonyaháború
2014.01.19.

Az Észak-magyarországi régió, s ezen belül Miskolc és térsége népszerűsítéséből kiinduló „Vendégségben Miskolcon” programsorozat (1999) kiemelkedő rendezvénye, a Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál mára egy egyedülálló, kiemelkedő látogatottságú és elismertségű országos rendezvénnyé vált. A miskolci hagyományok felkutatásával, s ennek eredményeként egy régi kocsonya-legenda felelevenítésével, a „Vendégségben Miskolcon” program éves zárásaként 2001-ben megrendezték az első Miskolci Kocsonyabált, majd 2002-ben a következő bál társrendezvényeként az első Miskolci Kocsonyaünnepet, 2003-ban a Kocsonyagálával kibővített Kocsonyafesztivált, 2004-től a Miskolci Tél – Kocsonyafesztivált.
    Pászkán Zsolt, a Miskolci Kocsonyafesztivál licencia-gondnoka úgy vélekedett, hogy a területfoglalási engedélyek visszatartása „elképesztő maffiamódszerre következtet”. Bár a szervezők sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy innentől kezdve felgyorsulnak az események, és megkötik a szerződéseket a szponzori felajánlásokról – nagy kérdés, hogy egy magánkezdeményezés miképp bírja a versenyt akárcsak középtávon is egy olyan rendezvénnyel, amely könnyebben nyer meg céljai érdekében közpénzt.
   Bár erről hivatalosan nem nyilatkoztak, és a kocsonyafesztivált a rendezők deklaráltan politikamentesnek szervezik, helyi vélekedések szerint a kocsonyaháború részben azzal is magyarázható, hogy az alapítója Rózsa Edit 1994-ig az SZDSZ színeiben volt országgyűlési képviselő. Párja, Fedor Vilmos, korábbi miskolci alpolgármester pedig három ciklusban MSZP-képviselőként jutott be a parlamentbe, de volt a párt megyei elnöke is.
   Tavaly a miskolci szálláshelyeket mind lefoglalták, s a fesztiválra érkezőknek több mint a fele két éjszakát töltött a városban. A tavalyi felmérés szerint a vendégeket elsősorban a koncertek, a hangulat, a barátok, ismerősök és a család, illetve a programok vonzzák ide. A látogatóknak csaknem 80%-a elégedett vagy nagyon elégedett volt a Kocsonyafesztivállal, s a megkérdezettek szinte mindegyike vissza akar jönni jövőre is. A fesztivál bevétele ugyanannyi volt, mint amennyi a kiadása.
   A kocsonya már a XVIII. században a miskolci piacon és vásáron a házi készítésű étkek közé tartozott. A legenda szerint később, a XIX. században egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is maradt egy béka. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket - mint borkorcsolyát - a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. A történet híre így terjedt el képeslapok és ajándéktárgyak formájában. (Forrás: HVG.hu, 2014.01.19. - kocsonyfesztival.hu )